Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
„Egy évszázad után ismét van szobra Kölcsey Ferencnek, nemzeti imádságunk szerzőjének Nagykárolyban” – írja szombat reggel közösségi oldalán a köztársasági elnök.
A szeretet ismét győzött a gyűlölet felett – a nagykárolyi román nacionalista provokáció sem tudta elvenni a magyarok ünneplésének emelkedettségét – írja szombat reggel közösségi oldalán a köztársasági elnök, aki videót is közzétett a szerdai szoboravatásról, melyről mi is beszámoltunk.
Kölcsey Ferenc ülőalakos szobrát három napja avatta fel a magyar államfő Nagykárolyban, az esemény helyszínére azonban a Calea Neamului (Nemzet Útja) és vezetője, Mihai Tîrnoveanu tiltakozást szervezett.
mivel provokációnak tartották, hogy az ünnepségen részt vesz Novák Katalin köztársasági elnök is. A tiltakozók a nemzeti színű zászlók mellett molinókat is hoztak magukkal, melyeken többnyire azt üzenték, hogy „Erdély román föld és a románoké”.
Végül az esemény rendben lezajlott, és ahogy Novák Katalin is megjegyzi: „Egy évszázad után ismét van szobra Kölcsey Ferencnek, nemzeti imádságunk szerzőjének Nagykárolyban.”